2020. február 11., kedd

Rólunk írták:
A Falusi és Agroturizmus Szövetség nekünk ítélte 2019-ben a Régió falusi turizmus szolgáltatója díjat. Itt olvasható rólunk szóló bemutatójuk:

Csillagvirág Vendégházak

A Közép-Dunántúli régió falusi turizmus szolgáltatója díjat Kozáriné Szám Csilla vértestolnai vendégfogadó nyerte el.

Az egész ott kezdődött, hogy olyan családi körben nevelkedett, ahol a hagyományok szeretete, megőrzése fontos. Ebből a tiszteletből eredt a gondolat, hogy szép lenne dédnagyapja testvérének akkor már megüresedett régi Vértestolnára jellemző szép tornácos parasztházát az utókor számára is megőrizni. Ezért 2007-ben pályázati segítséggel újjáépítették a falu főutcáján lévő házikót. Elkészült a szép virágmotívummal díszített fehér oszlopos ház, amit vidéki hangulatot árasztó stílusban rendezett be.

Itt kezdett el falusi vendéglátással foglalkozni. Kedve nagy volt hozzá, tapasztalata semmi, de szerencsére hamar kiderült, hogy testhezálló a feladatkör. A vendégek nagyon elégedettek voltak a szállással, és pozitív visszajelzésük sok erőt adott. Saját honlapot készített, videót forgattak a házról és igyekeztek modern módszerekkel is népszerűsíteni a vendégházat.

Vértestolna egy bájos kis hegyvidéki falucska. A Tornácos-Vendégház nagy, füves udvaráról a mezőkre, a szántókra és a Gerecse hegyvonulataira, erdeire látni. A vendégek elragadtatottsága következtében szájról-szájra is terjedt a Csillagvirág Vendégház híre, így idővel a három apartman kevésnek bizonyult. 2014-ben ezért az óriási 2000 m2-es telekre egy másik vendégház is elkészült, ami a kert végébe került. Pajta-Vendégháznak nevezték el az új épületet, amely csak külsejében emlékeztet régi pajtákra, belül igényesség, kényelem jellemzi, mégis a régi parasztvilág hangulatát kelti. A természet közelségét mutatja, hogy a Pajta-Vendégház ablakaiból közvetlenül egy szép völgyre és az erdő borította hegyvonulatra látni.

A falu sok portáján tartanak háziállatot, így gyakran láthat az ideérkező teheneket a réten, sétálgató dámszarvasokat az egyik udvarban, de akár csoportba verődő őzeket is a mezőn, az erdőben.

Gyakran keresik meg őket nagyobb családi vagy baráti társaságok, mivel mindkét házban kényelmesen össze tudnak ülni kisebb és nagyobb helységekben is. A közös sütés-főzéshez bent és kint is minden adott (kerti grillező, bográcsozó, szalonnasütő-hely). A finom falatok után a Pajta Vendégház építészetileg is egyedi borospincéjében koccinthatnak is. De nem csak nyaralók találják meg itt a számításukat. Volt már náluk csapatépítő tréning, évzáró cégkirándulás, jógatábor illetve életmódtábor is.

A Csillagvirág Vendégházba érkezők sok környékbeli program közül választhatnak, de természetesen segítünk is a megfelelő program kiválasztásában. Akik a faluból kimozdulnának, választhatják a romantikus Tatát, a neszmélyi borvidéket, a világörökség részét képező Pannonhalmi Apátságot vagy akár Komáromot a termálfürdővel, de még számos látnivalót lehetne felsorolni.


A legfontosabb, amit náluk a vendégek megtalálnak:
- otthon érezhetik magukat a minden kényelemmel ellátott apartmanokban és az óriási udvaron.
- kiléphetnek a mindennapokból a hangulat, a kirándulások, kisebb programok vagy akár csak a közös játék, bográcsozások segítségével
- élvezhetik a csend, a jó levegő, a szép túrautak, és a táj szépsége, a nyugalom és együttlét örömét.

Örömmel tölti el, hogy vendégeik jól érzik magukat náluk és mindig szép emlékekkel távoznak.